Carcassone gyermekei

Zsófiból okulva már eleve agyaltam őket, hogy a társasjáték lényege a játék, nem a nyerés. Panna azonban nyerni akar. Nem kicsit, nagyon. Nagyon nagyon. Más lehetőség nincs. Azaz, ha beüt a ménkű, és nem nyer, akkor világvége, atomcsapás, hiszti, földrevetődés, vonaglás, üvöltés. Próbáltam magyarázni, hogy nem az a lényeg, hogy nyerjünk, hanem az, hogy együtt játszunk, szép a játék, jól érezzük magunkat, stb., fenséges játékeszme a falra festve. Akkor nem hatotta meg. Topi magasabb lélek, ő vesztette az első játékot, nem zavarta komolyabban, csak amikor kicsit görbült a szája, rákérdeztem: “Szeretnél nyerni?” Elhaló válasz: “Igeeen…” Mondom neki: “Akkor játszatok még egyet, hátha Te nyersz”. És tényleg, ő nyert – erre tört ki a fenti Panna-vulkán.

Mondtam Pannának, hogy ehhez akkor ő még kicsi, ha így hisztizik, akkor a játékot elveszem, mert semmi értelme, csak elvesztik a darabokat, és el is vettem. Egy kis idő után megnyugodott. Ez volt délelőtt. Utána ebéd, alvás, stb. Én már el is felejtettem az egészet.

Ő nem. Délután egyszer csak odajött, hogy nem baj, ha veszít, de szeretne játszani a társasjátékkal. Hmmm… Megkérdeztem: “Mit csinálsz, ha nem nyersz?” Válasz: “Semmit, játszunk még egyet.” Ezek szerint mégis megmaradt?

Odaadtam nekik, most szépen játszanak, csak időnként hallom a játék hangjait: “Kék… Te jössz… Piros!! Ráteszem… Te jössz…”

Tarsasjatékoznak

Épp Tündérkék. Majd elmúlik.

Mármint a két Rombolka. Azt hittem, hogy ilyen nincs, de van… Mármint amit ma lenyomtak rohangálásban.

Délelőtt szokásos, Apa melóba be, gyerekekkel Hajógyári szigetre ki, kocsiból roller-motor elő, gyerekek rá, hajrá. Mondjuk délelőtt csak fél órát motoroztak / rollereztek, de azért az sem kevés. Utána haza, játék, ebéd, alvás.

Volt egy halasztott közös kutya-gyerek rozsgatós program megbeszélve Zsizsivel, ma délutánra egyeztettük az időpontot. Én is eldőltem délután (marha meleg volt), négykor ébredtem, gyerekek már rohangáltak a lakásban… Magamba gyömöszöltem egy kávét, kocsiból kivettük a fent említett járműveket, irány Zsizsihez.

Onnan tovább séta az Infoparkba, egészen be a közepére, ahol nem nagyon van autó (csak a direkt beszállítók, ők is csak napközben délelőtt), már gyalogosforgalom sem nagyon, viszont jó szép széles díszburkolatos felületek. Ideális motorpálya…

A mezőny

Na itt csapatták majdnem két órát a csajok. Panna egy idő után megunta a rollert, olyankor letette és rohangált. Közben volt egy kis tuning (Zsizsike drága hozott újrépát meg karalábét szépen felszeletelve, azt csócsálták, meg etették Mimi kutyát; ezen kívül elfogyott 7 dl szőlőszörp, ebből nekem kb. két korty jutott), lényegében végigrohangálták az egészet, kis arcuk kipirult. Mimi kutya is csak nézte őket, ő kicsit rohangált, aztán úgy döntött, hogy a gazdi öle tutibb hely, úgyhogy mintha otthon ülnének a fotelben, szépen elhelyezkedett Zsizsike ölében, onnan szemlélte a terepet, amit ráadásul magáénak tekintett – az arrajárókat lelkesen megugatta…

Zsizsi, Mimi; ilyen amikor "sétálnak"

Aztán fél hét körül elindultunk haza, összesen nagyjából két és fél órát voltak járművön. Az úton oda-vissza szépen fegyelmezetten közlekedtek, gurultak mellettem, fogták a kezem, jöttek egymás mögött, kettő között meg mint az eszelősek rohangálnak, versenyeztek, jöttek-mentek.

Nagyjából addigra értünk haza, amikorra Apa is, a szemközti házban lévő pizzériában betértünk pár pizzát eltüntetni. Amíg arra vártunk, megszokásból rohangáltak meg kiabáltak még egy kicsit, én már azt hittem, hogy fáradtak, de hát nem… Végül pár cetli és két toll segítségével sikerült lelassítani őket, de nem volt kis meló. Vacsi közben azért Blani már nagyon fáradt volt, volt egy tíz perc, amikor csak sírdogált.

Az az áldott toll és papír...

Ilyen egy átlagos napunk, én úgy délelőtt 10-re fáradok el, ők este nyolcra sem, ki érti ezt? Fél órája ágyban vannak, de – nem hiszem el – még mindig hallom a csacsogásukat a sötét szobából, épp most szöktek ki csapatosan “vécére megyek” indokkal, majd gondosan magukra csukták a gyerekszoba ajtaját – gyanús, nagyon gyanús…

Csak tudnám, ki, mikor és hol adott nekik Redbullt? Vajon meddig tart még a hatása?

A tavalyi évhez hasonlóan Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata képviseletében tájékoztatni kívánom Önöket az óvodai felvételi eljárással kapcsolatos helyi szabályozásról.
[...]
Jelentkezés ideje:
Az óvodai jelentkezésre minden évben központilag szabályozott és meghirdetett időpontban, idén 2012. május 7-11-e között kerül sor. Ebben az időszakban önkormányzati óvodáinkba a napi nyitva tartás teljes időtartama alatt - reggel 6 órától este 18 óráig lehet jelentkezni.
Erről az óvodában kifüggesztett hivatalos hirdetményen, az Újbuda újságban és az önkormányzat honlapján is tájékozódhatnak.”

…és eljött a nagy nap, amikor biztosítani szerettem volna, hogy gyermekeim megérik a Karácsonyt, és nem tekerem ki addig kicsi nyakukat. És bár ez még mindig nem biztos, azért nagy lépést tettünk előre. Beíratkoztunk az óvodába. Háromszoros hurrá és tengermély tiszteletem az óvoda feltalálójának, megszervezőjének és üzemeltetőinek…

Minthogy ideje volt, fent idézett helyről le- és kitöltöttem a nyomtatványt, előkerestem a szükséges papírokat, mindezt becsomagoltam egy mappába, és becéloztuk az célintézmény (Fürkész Óvoda) helyszínét, a 1111 Bp.,  Bogdánffy u. 1/b-t.

Külső benyomások: k..vára esett az eső.

Belső benyomások: az épületet magát fel kellene terjeszteni fizikai Nobel-díjra. Komplett időutazás nagyjából 1980-ba, de lehet, hogy korábbra. Szabadalmaztatni kellene. A dajkák és óvónők a szöges ellentét: akikkel találkoztam nagyrészt fiatalok, és korfüggetlenül nagyon nagyon kedvesek. (Előzőeket mint tényt szerettem volna közölni, igazából nem bánom a külsőt, pont nem érdekel, hogy hogy néz ki, sokkal nagyobb értéke van egy függönyt lecserélő szekrényajtónál az udvaron lévő csomó játéknak, és amúgy is azt gondolom, hogy egy intézményben nem a körítés, a külcsín, hanem a tartalom, a belbecs, azaz a nevelők, óvónők és tanárok személye a lényeg.)

A vezető óvónőnél ott gyűjtöttem egy jópontot, hogy kitöltve vittem a jelentkezési nyomtatványt, valamint minden szükséges papír nálam volt (igaz, ezt egy szinte láthatatlan sebességű pillanattal nyugtázta, a továbbiakban nem érdekelte sem a lakcímkártya, sem az anyakönyvi kivonat). Óvodai alkalmasságitól magamban eltekintettem, hisz már óvodába jártak, Panna majdnem két évet, Topi meg egy év bölcsit és egy év ovit tudhat maga mögött. Bizonyítékul vittem az üzenőfüzeteket, amire megkérdezte, hogy mi ez, és hogy nem látott még ilyet, beletekintene. (Hmmm.) Megállapítottuk, hogy az üzenőfüzetben az óvoda üzen a szülőknek. Minő felfedezés.

Aztán jöttek rosszabb pontok is, igaz, ezt bemutatkozó Rombolkáim gyűjtötték, három perc alatt ötször vesztek össze a semmin. Na ezt múlja felül valaki… A vezető óvónő szépen felvette az adatokat, Pannáról megállapítottuk, hogy kor alapján nagycsoportos. Kérdezte, hogy mikor szándékozom iskolába küldeni, csoportbeosztás miatt. Mondtam, hogy amint lehet, a gyerek számol, gyakorlatilag olvas (es-zé-ó-té-á-er, arra még nem jött rá, hogy össze kell olvasni…), képességei az átlag felett, úgyhogy amint lehet menjen csak a darálóba, legalább nem fog este 10-kor álmatlanul kukorékolni, lefoglalja az iskola a kis buksi fejét. Erre mondta a hölgy, hogy “hurrá, végre egy szülő aki így gondolkodik”. Betettük a kék pillangó csoportba, ahol minden gyerek iskola-előkészítős (a másik nagycsoportba a még-egy-évet-maradós gyerekek gyűlnek).

Aztán áttértünk Topira. Ő még nem köteles, de jó lenne, hiszen amíg nincs ovi, nem tudok dolgozni menni. Ígéretet ugyan nem kaptam, de utalt rá, hogy nem lesz gond. Többek között azzal is, hogy a gyermek a fehér nyuszi csoportba került. Gondolom, ha esélytelen a bejutás, nem mutatnak be az óvónőnek szülőt-gyereket… Pedig minket igen, sőt, Topit pár percre be is küldték a gyerekek közé. A szoba szép világos, a bútorok nem IKEA, helyes, szocreál gyerekbútorok, az enyhén kopott formából. De a szoba szép, sok faburkolat, kicsi kezek színes munkája díszíti a falakat. Utólag kiderült, hogy nagyon tetszett Topinak valami vonat, de a helyiek nem engedték játszani (majd befogadják). Topi, dackorszaka ellenére szép csendesen tudomásul vette, és csak itthon szólt utólag, hogy ő szeretne oviba menni, mert ott várja a vonat… A kis tündér, imádom… Anita néni, Szilvi néni az óvónők, a dajka néninek nem mutatkoztam be, mert nem ért rá, már nagyon előrehaladott állapotban készültek anyák napjára, úgyhogy mi inkább felosontunk az emeletre, Panna csoportját megnézni.

Itt is nagyon aranyosak voltak, Márta néni és (nem emlékszem) néni, valamint a nehezen érthető beszédű Kriszta (dajka) néni tartoznak a csoporthoz. A szoba itt is világos és szép, még egy kis gyerekgaléria is van benne. Itt csak fél percet voltunk, mert a próbák már meg is kezdődtek, úgyhogy nem zavartunk, mindössze megkérdezték Pannát, hogy mi volt a jele. Mondta, hogy lóhere. Mondták, az nincs. Mondta Panna, hogy akkor pillangó? (gondolom, a csoport nevéről jutott eszébe) Mondták, az jó, mert Bogi, a kislány, aki most a jel tulajdonosa, szeptemberre elballag, úgyhogy akkor le is csaptunk a pillangóra. Kék pillangó csoport, kék pillangó jel. Kicsit egysíkú, de hát istenem. A lóherét sem értettem, de neki tetszett, ez a fontos…

Kék pillangó csoport kék pillangója. Nekem tetszik.

Az oviról egy rövid video, 40 éves születésnapja alkalmából, tavaly májusból:

P.s. Amíg én ezt a posztot írtam, Panna alkotott. Hááát… Nem semmi.

Panna alkotás

És nem, ezesetben nem a fürdőkádra gondolt, hanem medencére, pancsira, sok-sok vízre, napfényre, kacagásra. Apa kicsit gondolkodott, majd kijelentette: Menjünk ki a Palára. Itt már sejtettem, hogy hosszú, fárasztó napunk lesz, és ebben nem is csalódtam.

Mivel délelőtt volt még egy előre megbeszélt programom Nagyival, elmentem hozzá elintézni, ezalatt Apa megfosztotta Topit a feleslegessé vált hosszú loboncától (lásd előző poszt)*. Aztán miután hazajöttem Pannával (ő tegnap este óta letétben volt Nagyinál), amíg összepakoltam a cuccainkat, Apa őt is lehajazta, így nagyjából egy óra körülre előállt két bepakolt táska (pokrócok, törölközők, papucsok, fürdőruhák, egy kis pancsolójáték, kártya, naptej, labdák, elsősegélydoboz), két friss ropogós sérójú, kedvenc tulipános szoknyás Rombolka, egy némileg ideges Apa és hasonszőrű Anya. Apa egyrészt azért volt ideges, mert a csajok pörögtek, mint állat, és nincs ennyire hozzászokva, másrészt azért, mert nem találtam meg a fürdőnaciját. Én azért, mert a gyerekek születési anyakönyvi kivonatát nem találtam, és az meg holnapra kell, és volt egy tippem, hogy ha hazajövünk, nem pont ezzel fogok foglalkozni. Aztán amíg Apa fürdőnaciját kerestem, meglettek a kivonatok (hát, van ilyen), úgyhogy én megnyugodtam, Apa meg kijelentette, hogy mire megtalálom, este lesz, gyorsabb, ha elpattanunk a Tecsóba beruházni egy gatyára.

* gyerekszáj extra: induláskor mondom Topinak, aki jönni akart, de nem lehetett: “Nemsokára jövök haza szivem”. Válasz: “Hát, nem vagyok boldog!…”

Így aztán otthagytuk a szomorú szemű macskát (mindig kikészül, ha táskával megyünk el, nem tudja, mikor jövünk haza), lehurcolkodtunk Totyiba, bepakoltuk magunkat meg a táskákat, irány a Tecsó. Mellette van egy marha jó bolt, Apa végül oda tévedt be, és beruházott egy fürdőnacira, meg Anyának egy fürdőrucira (szemre vette, tökéletes, mint rendesen), és már semmi sem mentett meg minket a Palától. Rakpart, Árpád híd (könnyű parkolni, 26-os busz végállomása), vadásztam jegyeket, irány a megálló. Busz, felszáll, leül, hurrá. Panna minden élő és élettelen környékünkön lévővel közölte, hogy “Megyünk stanra” (mármint strandra, csak annyira izgatott volt, hogy a strand szó minden betűjét használni kellett volna, az túl nehéz és lassú, ő erre nem ért rá, rövidített). Megérkezik, leszáll, gyerekek, mint a megveszekedettek, rohantak a bejárat felé “stand, stand”, az eléjük kerülő felfújható díszkaput ölelgették, és égették az energiájukat. Nem eleget.

Jegyvásálás, bejutás, átöltözés, pakolás, bemenetel. Elmondva ennyi, gyakorlatban azért kicsit több időt vett igénybe, a családi kabin akkora, hogy ha egy ember meg tud benne fordulni anélkül, hogy beverné a könyökét, akkor már istencsászár ügyes. Én meg két Rombolkát öltöztettem, de olyan volt, mintha két zsák lepkét kellett volna egyenként…

Bejutottunk. Hagyományosan úgy néz ki a strandolás (nálunk, gyerekmentes időkben), hogy lepakolunk, kicsit rozsgunk, melegszünk a napon, aztán víz, pancsi, csobogás. Egy idő után ki, napozás, közben némi kaja magunkhoz vétele, megint napozás, víz, napozás, kaja, napozás, víz, napozás, haza. Na most egy gyerekekkel, egy mondatba foglalva úgy néz ki: víz-víz-víz, megszakítva egy kis kajával, majd utána azonnal víz-víz, és innen visszafelé, majd elölről. Még oda sem jutottunk el, hogy letáborozzunk, azt Apa végezte egyedül, mikor én már vízben voltam a Csobbankákkal.

A büfést Misi már 10 éve ismeri, 4 éve nem jártunk arra, mégis mikor szembetalálkoztak, “Hát veled meg mi van?” köszöntötte Józsi (a büfés), majd közölte, hogy írják a fogyasztást, majd este rendezzük… Gyakorlatilag két menetben végigettük az étlapot (hekk, sültkrumpli majonézzel, kukorica,  lángos, kakaós, fahéjas és áfonyás palacsinta, fagyik csoki-vanília és eper-vanília ízekben, üdítők, jégkása, jegeskávé, hosszúkávé). Mikor ki mit, degeszre. Mi még ki sem végeztük Apával a soros pusztítandót, mikor a két úszóhártyás már közölte, hogy “hidegem van, szeretnék menni meleg vízbe”.

Amióta nem jártunk ott, kicsit meg lett tuningolva a gyerekmedence. Került bele pár játék, két csúszdácska, kicsik, de nagyon stílusosak, pár vízfröcskölő. A bent lévő gyerekeknek meg volt úszógumijuk. Egy fél óra múltán már a mieinknek is… Panna szépen elkérte, de aztán visszaadattam vele, Apa vett nekik egy sárgát (Topi-méret) meg egy rózsaszínt (Panna-méret). Elvittük magunkkal a dinnyelabdákat, úgyhogy az idő nagy részében két csuromvizes, csillogó és sugárzó Rombi üldözte a úszógumival a dinnyelabdákat.

Panna-kupac

Jók voltak, szépek, okosak. Szót fogadtak, élvezték. Kedvencük az volt, amikor Apa, mint krokodil, “üldözte” őket a medencében. Ilyenkor a Topi azt kiabálta: “Anya, fogd meg Apácska lábát!” Anya megfogta, Apa megakadt, és nem érte el a Rombikat… Egyik ilyen alkalom után megkérdeztem Topit: “Megfogtam Apát, most mi legyen? Elengedjem?”… “Nem”, hangzott a válasz, ám Apa “kiszabadult”, erre odajött hozzám Topi, és szemrehányóan azt mondta: “Mondtam, hogy ne engedd el, most megint meg fog fogni…” Hát, ennyit a függetlenségről, ha szülőkről van szó.

Topi-kupac

Este hatkor kezdük meg a “hazamegyünk” műveletet. Ki vadásztuk a két sellőt a medencéből, megtöröltük, lefektettük pihenni meg száradni a pokrócra (ekkor láttam először közelről a pokrócainkat azóta, hogy otthon bepakoltam őket). Topi először összekuporodott, aztán később felült, és párás szemmel nézte a medencét, miközben nekem suttogta többször is: “Menjünk vissza a víííízbe, Anyaaaa…” Panna eldőlt, és betakarózott, a kis édes… Apa elment úszni két hosszt, majd visszajött és párnaként funkcionált.

Hétre léptünk ki a kapun (zárás), előtte még a visszaöltözés a már fent ismertetett méretű kabinban. Rombolkák lassabbak voltak, mint idefele, de csak kicsit… Aztán 26-os busz (meleg gratula a BKV-nak, rájöttek, hogy a csuklós busz praktikusabb nyáron a szigeten, a szimplára rendszeresen nem lehet felférni ilyenkor), Totyi, rakpart, haza. Topi természetesen elaludt a kocsiban. Ezen nyilván nem csodálkoztam, azon sem nagyon, hogy annyira elfárad estére, hogy zokogva aludt el. Totál kész volt a kiskölyök. Azon viszont azért elkerekedett a szemem, hogy Panna még este fél 10-kor is fent van, nem bír elaludni… Pedig kiszívott minket a víz, apja már több, mint fél órája szunyál…

Apa, a párna, avagy a jól megérdedmelt pihenés

A macskát azóta nem tudom levakarni magamról, annyira örül, hogy hazajöttünk, hogy most is itt dorombol a lábamnál…

P.s. medencés fotó nincs, nem kockáztattam a telefont, kéretik elképzelni. Segítség: nagy gyerekmedence, amelyben színes hajó, amely éppen süllyed kívülről, belülről egy lépcső és egy csúszda valamint egy béka amelynek a fenekén bemászol és a száján kicsúszol; három folyamatosan vizet csurgató állatka, egyik viziló, másik kettőre nem emlékszem; fent gyönyörű kék ég és napsütés, a medencében két vizes, de sugárzó Rombolka fröcsköl-pancsol. Huh.

Itt még vizes hajjal:

Száradás után, hátulról, kistitkosban fotózva:

 P.s. Utólag Panna kiigazítva, az egyik oldal látványosabb hosszabb még a fotón, de aztán javítottuk. Kb. annyira mozgott, mint egy zsák bolha viszketőporban.

Valamint ideiglenesen eltávolítottam a Képek oldalt, a kézi motyózás helyére új, automata galériával megtámogatott funkció kerül, amint feltöltöttem a képeket is. Igyekszem. (Nemröhög!!!!!)

Nagymozgása összerendezett, aktív testmozgást örömmel végez. Hangulata változó, gyakran dacos és akaratos, elképzeléseit igyekszik kivitelezni, megvalósítani. Akadályoztatás esetén konfliktushelyzetekbe keveredik, ha nincs igaza elkeseredik, sír, fuzzog, megsértődik.

Önállóság jellemzi az öltözködés, tisztálkodás, WC-használat, önkiszolgálás területén. Naposi feladatokat és egyéb önkéntes munkamozzanatokat is szívesen végez (viráglocsolás, szalvétahajtogatás).

Játékára az asztali, manipulatív játékok jellemzőek (gyöngyfűzés, gyöngykirakó, rajzolás, színezés, ollózás…), hozzá nagy türelemmel, kitartással rendelkezik. A babaszobában is szívesen tevékenykedik, de jórészt egyedül, magányosan érzi jól magát.

Foglalkozásokon részt vesz, érdeklődése felkelthető, de hosszan tartó figyelemre még nem képes, figyelme elterelődik. Társaival időként bontják a rendet. (Itt megfeküdtem. Anya) Szeret énekelni, mondókázni, festeni, ragasztani.

Általános tájékozottsága önmagáról, szűkebb és tágabb környezetéről megfelelőek. Az évszakokat segítséggel felsorolja, a hét napjait bizonytalanul, nem sorban ismeri. Térben jól tájékozódik, de a névutók használata hiányos: előtte, mögötte, közötte, mellette keveredik. Jobb-bal megkülönböztetése bizonytalanul megy.

Ceruzafogása jobb kézzel helytelenül történik, rajzolása gyenge nyomatékú (ez azóta fejlődött, egyszerre két oldalra is tud rajzolni… Anya) de részletes, törekszik a kidolgozottságra. Színeket ismeri, formákat csak részben (négyszög: “nem tudom”). 10-ig aritmikusan számlál. Mennyiségfelismerése dobókockán 6-ig, kézen 5-ig biztosan. Logikai készlet elemeiből halmazképzés önállóan történik egy szempont szerint (színek). Elemek kiválasztása három szempont alapján jó, megnevezésük két szempontú (pl. sárga kör). Matematikai fogalmakkal tisztában van (gondolom, itt nem a deriválásra gondoltak… Anya), műveleteket 3-as számkörön belül végez, gondolkodása cselekvő-szemléletes szinten van. Mondókát egyedül is, bátran mond, de az egyenletes lüktetést gyakorolni szükséges.

Képolvasásnál segítséggel felsorol, kérdésekre válaszol, de összefüggéseket nem lát meg. Fő fogalmakat ismer: állatok, gyümölcsök… Kommunikál, beszélgetést kezdeményez, szívesen fecseg. (Milyen csodásan, finoman fogalmazták meg, hogy jár a szája, mint a kacsa segge, csak akkor van csönd, ha már nagyon mélyen alszik… Anya)

Kétszemélyes helyzetben jól motiválható, de csoportos foglalkozásokon beszédkedve miatt olykor rendbontó és fegyelmezést igényel. Szabályokat ismer, mégis megszegi azokat, ha akadályozzák céljai elérésében.

Blanka a csoportunk kedves, kedvelt tagja, akaratosságával megállja a helyét a közösségben, de időnként hajlik az igazságtalanságra és szabályszegésre. Tudásszintje megfelel kora átlagának. Kitartásával, türelmével kiemelkedő munkákat hoz lére.

Borosné Márton Ildikó és Gaál Edit óvodapedagógusok

Dunakeszi, Baby Bocsok Alapítvány, 2012. március 26.

—

Nah ehhez sokat már nem tennék hozzá, útközben kékkel már megtettem…

Csúcs  ez a kiscsaj is, na.

(10 perc múlva)
- Kérek egy utolsó gumimacit!

(újabb 5 perc múlva, gondolom addig gondolkodott, hogy mit is találjon ki)
- Csokiból nem kaptunk utolsót…

(Tegnap, Zsizsikénél, az ő elmondása alapján)

—

Játszótéren Blani mászik fel valami játékra, egy kisfiú is menne, akire rászólt anyukája:

- Várd meg kisfiam, míg a kislány felmászik.

Erre a válasz, azonnal, határozottan:

- Én nem kislány vagyok, hanem Topi!!!

(Tegnap, Zsizsikével a játszótéren, az ő elmondása alapján)

—

Blanka: – Ez ceruza?
Panna: – Igen, ez színes ceruza, látod, itt a sok szine.
Blanka: – (kis csönd) … Hááát, biztos igazad van…

Így aztán a megfelelő napon (azaz ma reggel) autóba pakoltam a Rombolkákat, akik szintén nem közömbösek repülésügyben, és irány a Budaörsi reptér.

(Rombik imádják a youtube-on nézni, ahogy a csodás böhöm utasszállítók fel-le szállnak. Amikor Réka barátnőmnél voltunk Vecsésen, ötpercenként ment el a fejünk felett egy-egy Boeing vagy Airbus, hát mindegyiket meg kellett, hogy bámuljuk csoportosan… Arrafelé ma kellemetlen csend lehet.)

További előtörténet, hogy minden extra előzmény nélkül begyulladt a talpam és a sarkam, úgyhogy bár már gyógyul, még azért kímélem és mankóval járok (könnyebb), úgyhogy volt némi esély, hogy lemaradunk a buliról. Szerencsére a lábam mégiscsak hozzám tartozik, úgyhogy összeszedte magát tisztességesen, és nem akadályozta meg a repcsik meglátogatását. Tisztességgel végigbicegtem, bár voltak a mankóra egyéb bérlők is.

Gréti, mankóval, bár csak sétáltatja

Szóval megérkeztünk, én mankóval, csajok izgalommal. Krosszi, Gréti, Zoííí és Nagyi már foglalt parkolóhellyel vártak (mert persze elaludtam), úgyhogy innentől semmi sem mentette meg a gépeket Tőlünk.

A sétarepülést két gép csinálta, a MALÉV festésű Liszunov LI-2-es és a sötétzöld Polikarpov PO-2. Utóbbinak olyan motorhangja volt, hogy Topi sírvafakadt tőle ijedtében, és ez a félelem végig meg is maradt.

Liszunov LI-2, az első felszállás előtt a bámészkodók vették birtokba, később az utasok

Amikor odaértünk, még csak a kicsi, de annál nagyobb hangú PO-2-es repült, 10 percenként fordult egyet, nagy sikere volt (leszámítva Topi füleit).

Polikarpov PO-2, az elején, amikor kevés volt a látogató, előszeretettel húzott el felszálláskor a bámészkodókhoz igen közel, azok legnagyobb gyönyörűségére (kivéve Topit)

Aztán valamivel 10 óra után, kis késéssel felszállt a LI-2 is. Előre meghirdetett sétarepülés volt, nyomtatott utaslistával, teljesen komolyra vették. Lehetett az üres helyekre helyben is pályázni, a pultnál hosszú volt a sor. Szívesen felmentem volna a kölykökkel, de 8000 magyar petákot kértek per fő, ami egyébként teljesen korrekt szerintem, csak éppen sokan voltunk (Nagyi, Hugi, Zoli, Gréti, Pepe, Panni, Blani, én), ez kicsit több lett volna, mint a minimálbér, úgy gondoltuk, ezt most nem csattintjuk bele a témába, úgyhogy maradt a szurkolás a fűből verzió.

HA-LIX, azaz LI-2

Topit felvettem a nyakamba, hogy lásson szegény valamit. Amikor a PO-2-es jött vagy ment, Topi a fülére szorította a kezét, de közben kapaszkodni is kellett valamivel, frappánsan, a könyökei segítségével oldotta meg a problémát.

Jaj de hangos, le ne essek, jaj de hangos, le ne essek, jaj de hangos...

Gyönyörű idő volt, úgyhogy emellett is sokminden történt a reptéren, akinek saját gépe volt, azok is repkedtek, egy helikopter is jött-ment, de Pannát legjobban a vitorlázórepülők érdekelték. Illetve az, hogy a csörlős módszerrel vitték fel őket, és utána kis ejtőernyőcskével jött le a kábelvég, amit a csörlő automatikusan behúzott magához. Ez különösen nagyon tetszett neki, sokszor el kellett mondani többféleképpen, és nem volt egyszerű lebeszélni róla, hogy odamenjünk megnézni. Egyrészt nagyot üt, másrészt nagyobb volt a forgalom, mint Ferihegyen, és persze a csörlő és köztünk ott volt a teljes kifutó, amin folyton jött-ment valami szárnyas.

Mi az ott?

Időnként megérkezett, majd újra felszállt a gyönyörűséges HA-LIX MALÉV.

Departuring at LHBS Budaörs Airport

Mivel ezt a rendezvényt a Goldtimer Alapítvány rendezte/támogatta (nem tudom pontosan), és az ő palettájukban nem csak repülők vannak, az eseményen egyéb oldtimer egyedek is jelen voltak, elsősorban négykerekűek (autók, buszok) formájában. A kuriózum egy háborús dzsip volt, rendes gyorslövő kéziágyúval vagy sorozatlövővel (nem voltam katona, úgyhogy az azonosítás elmaradt) a platón (röhögtem is, hogy nehogy komolyan vegye a nosztalgiát, és lövöldözni kezdje a szárnyasokat), szóval volt minden.

Az a hangos motor (PO-2)

Fél 11-re aztán elfáradtak a csajok is, a lábam is, kezdtek nagyon sokan lenni (ahhoz képest, hogy három derékalatti volt velünk), úgyhogy hazafelé vettük az utat, amely út mellett kezdődik a kifutó, jelen esetben az a vége, ahol leszálláskor közelítenek. Amilyen szerencsénk volt, pont akkor jött a landoló PO-2, és indítottak egy vitorlázót is, úgyhogy bónuszként ezeket is megtekintettük, majd teljesen mindennapos, satnya (teljesen szárny- és vezérsíkmentes) négykerekűnkkel hazagurultunk, fáradtan, de élményekkel gazdagon.

A csapat: repülőbarátok egykupacban. Balról: Zoíííí, Gréti, Pepe, Panna, Anya, Blana, Nagyi.

Hazafelé:

Jó buli volt, csajok? Igeeeeeeeeen…  Megyünk máskor is, csajok? Igeeeeeeeeen…

Pikcsörz from Hugeeblog Képek (a fotómasinériánk töltője valahol rejtőzködik a költözés óta), a Goldtimer Alapítvány saját cikke az eseményről.

Sok minden történt. Elsősorban az, hogy miután visszamentem dolgozni, csak esetileg maradt időm írni. Aztán munkahelyet váltottam, és ez a maradék idő is megszűnt. Pedig a csajok éltek, nőttek, dumáltak (nem keveset, sokat és igen jót).

Aztán felmondtam, valamint párhuzamosan visszaköltöztünk Budapestre. Nem mintha ez olyan jó lenne nekünk, épp csak nem volt választásunk. Olyan sebességgel drágult el az élet, hogy tarthatalan lett a helyzet, így az eladósodást megelőzendő feladtuk a Dunakeszi projektet. Viszont a Váci úti lakás 39 nm-e kevésnek tűnt, egy újabb bérlemény, egy XI. kerületi, 3. emeleti (91 lépcső van, lift nincs, buli volt a költözés) 100nm-es lakás lett az új főhadiszállásunk (mekkora bölcsesség, ide is alig férünk be…), ahonnan Rombolkáim intézik rombolásaikat a köz és szüleik ellen. A költözést az is szinesítette, hogy egy sarokcsonthártya-gyulladás miatt nem tudok ráállni az egyik lábamra (azóta sem).

Mindenestre birtokba vettük az új kéglit és elindultunk felfedezni a környéket, elintézni a parkolást meg a bejelentkezést

Bejelentkezés. Előre szereztem bejelentőpapírt, mivel egységes a formátum, ez viszonylag egyszerű volt. Mint utóbb kiderült, felesleges is, mivel az aláírásra kikészített íveket a lányaim kézjegyeikkel látták el (ha elegáns akarnék lenni, mondhatnám, hogy hivatalnokosdit játszottak, de valójában csak irdatlanul összefirkálták, Panna történetesen betűkkel), így aztán hétfő reggel újakat kellett szereznem. Majd főbérlőhöz el, aláiratni, önkormányzatban sorba ülni (vicces volt, eleinte főleg, aztán később felfedeztem, hogy van gyereksarok). 10-re meg is voltunk. Mondom a biztonsági őrnek: kérek egy sorszámot a parkolósokhoz is. Mire visszakérdezett: forgalmi át van iratva? Nézek rá, mint barbibaba az doktorira: az is kell? Hát hogyne, hatezerért, még jó, hogy a kártyát nem kell. Akkor oda adjon sorszámot, ránéz, hejj, csak 11-en vannak maga előtt, estére végezni is fog (10 óra volt). Mondom fasza. Egy előtt végeztünk is. Várakozás közben kiderítettem, hogy a parkolási engedélyhez kell az előző lakhely önkormányzatától nullás igazolás. Dunakeszi, hurrá. Mindegy, odafele menet megetettem a csajokat, ott szereztem csekket, befizettem a súlyadót, vissza az önkormányzatba. Az ügyintéző csajok tündérek voltak, kiállították az igazolást, voilá! És még csak fél három volt, csúúúcs ez az érzés! Csajoknak beígértem, hogy ha mindennel kész vagyunk, mehetnek a játszótérre tombolni (találtunk egyet az önkormányzat mögött). Ezzel a gondolattal újra bevonultunk az önkormányzatba, ahol épp harmadszor kakilta össze magát az ügyfélhívó rendszer. Mivel reggel is megtette, már tudtam hogy kihez kell mennem, aki mondta, hogy tudja, egyébként miért jöttem? Mondtam parkolás, mire a kezembe nyomott egy jegyzettömbről letépett cetlit, nagy 1-es számmal meg egy “parkolás” címkével, és beküldött az ügyintézőhöz, hogy szóljak, hogy összeomlott a rendszer. Bent mondom a csajnak, hogy mi újság, azt mondja rendben, akkor üljek is le… 10 perc múlva kész voltunk(postai befizetéssel együtt). Fél négykor már romboltak a Rombolkák. Rombolkatéren.

Azóta pakolunk, rendezkedünk, Misi munka után, én egész nap bicegve, egyik nap Hugi is beszállt, nem is kicsit, Nagyira hagyva a saját Rombolkáját (náluk Boszi). Aztán nyakunkba szakadt a húsvét (erről a Kiscsaj bejegyzése egy hoszabb kommentemmel itt), azóta is próbálok túlélni.

Nem lesz egyszerű, mert biztos nincs óvoda szeptemberig, utánais csak Pannának van tutira, mert neki már muszáj. Ha szerencsém van, Topi is bejut, de ez a jövő zenéje. Addig itthon, és az idegeim már most nincsenek jó állapotban, mi lesz itt később???